Köszöntő

Köszöntöm kedves Látogató!

Dr. Gergely Péter, igazságügyi orvosszakértő vagyok, aki 2019. március 1-jétől megbízottként vezeti a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Igazságügyi Orvostanát.  Megbízatásom intézetünk szakértői tevékenységének koordinálására, fejlesztésére terjed ki.

Az Igazságügyi Orvostani Intézet – eredeti nevén Törvényszéki Orvostani Intézet –1921-ben kezdte működését a Debreceni Egyetemen. Ekkor az Intézetet Orsós Ferenc egyetemi prodékán, egyetemi ny. r. tanár vezette. Az Igazságügyi Orvostani Intézet elnevezést a II. világháború után kapta az intézet, mely működése alatt folyamatosan fejlődött, tevékenységi köre kiszélesedett. Az Igazságügyi Toxikológiai Laboratórium – az intézet keretein belül – 1958-ban kezdte meg működését. Jelentősen nőtt az igazságügyi szakértői és az igazságügyi pszichiátriai szakértői vizsgálatok száma is. 2008-tól a boncolások száma megduplázódott, amikor kormányrendeletben az Igazságügyi Orvostani Intézet feladatául jelölték meg Hajdú-Bihar megye és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területén rendkívüli módon elhunytak holttestének boncolását. Egységünkben évente több ezer igazságügyi szakértői vélemény készül, melyek a jog- és a szakmai szabályok betartásával végzett vizsgálatok eredményeire épülnek.

Feladatok, szakterületek

Az Intézet nem természetes halálesetekkel kapcsolatos teendői Hajdú-Bihar megye mellett Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére is kiterjednek, így a tevékenységgel kapcsolatos feladatai is megsokszorozódtak:

  • boncolás rendkívüli halálesetek kapcsán
  • kórbonctani, kórszövettani vizsgálatok
  • hatósági és igazságügyi boncolások
  • igazságügyi pszichiátriai vizsgálatok
  • egészségbiztosítási orvostani vizsgálatok
  • jelenlét helyszíni halottszemlén, folyamatos bűnügyi készenlét biztosítása
  • élő személyek igazságügyi orvosszakértői vizsgálata büntető és polgári peres eljárásokban
  • toxikológiai és genetikai vizsgálatok

A vizsgálatainkat általában a nyomozó hatóságok, bíróságok, közjegyzők kirendelésére végezzük, de számtalan esetben végeztünk igazságügyi szakértői feladatokat önkormányzatok, kormányhivatalok részére is.

Az igazságügyi szakértői tevékenység nem NEAK finanszírozott, betegellátás nincs.

A vizsgálatokat követően igazságügyi szakértői vélemény készül, amit a kirendelő hatóságoknak, szerveknek küldünk el, így a vizsgált személyek (és hozzátartozóik) azok eredményét tőlünk nem kapják meg.

Eszközök, fejlesztések

Az elmúlt évek infrastrukturális fejlesztései:

  • modern boncterem kialakítása,
  • radiológiai vizsgálatokra alkalmas, sugárvédett terem kialakítása,
  • szövettani minták indítására és tárolására alkalmas helyiség létesítése,
  • a halott szállítás és tetemtárolás feltételeinek javítása, korszerűsítése,
  • toxikológiai laboratórium gépparkjának bővítése,
  • genetikai laboratórium felszerelése és akkreditációjának megindítása,
  • jelentős informatikai fejlesztések a munkaterhek könnyítése és a jogszabályoknak megfelelő eljárások kivitelezhetősége céljából.

Tervezzük a hagyományos igazságügyi szakértői vizsgálatokon túl modern, a szakma élvonalába tartozó vizsgálómódszerek (pl.: képalkotó diagnosztikai eljárások, laboratóriumi- és mikrobiológiai vizsgálatok, informatikai adatelemzés felhasználása) kifejlesztését, gyakorlati megvalósítását.

Az intézetünk oktatási tevékenységéről és részletesebben a vizsgálatainkról másik menüpont alatt olvashat, tartalmas böngészést kívánva, tisztelettel:

 

Dr Gergely Péter

mb. intézetvezető

 

Frissítés dátuma: 2020.02.11.